Akármilyen fáradt is vagyok, ma jön KURAMA! A tájfun előtt megyek inkább. Pár óra alvás után mosás, száritás és indulás. Először Kyotóig, onnan metróval, végül busszal megyek.
Amiint leszálltam a buszról, rá 5 percre már körbeölel az energia. Hiányzott már, 2008.-ban nagyon feltöltött és évekig velem is maradt, de 2010 óta Orbanisztán húzásai felőrölték erőm egy részét - hisz nem lehetett többé épiteni, agyatlan lelkileg perverz sáskahad rombolta le a valódi értékeket.
De itt ez sem számit, egy kis országot tönkre tudnak tenni, anti.spirituális benyali országot csinálhatnak belőle, de a világ sokkal nagyobb.
A zarándokutat végigjárom, Mao-Son, Bishamon-ten és Kannon szentélye, de Josicune előtt is kifejezem tiszteletemet a japán mesterektől tanult formai szertartással és a bennem lévő szakrális szellemmel. Megkérem őket, segitsék azokat, akik lehetővé tették, ismét itt legyek. Mindazokat, akik támogatták, segitették 2007 óta ezt az ügyet.
Áldást kértem a sok jó magyar Usui Shiki Ryoho tanitóra, akik tisztelettel állnak Usui útjához, és a Romániában élő magyar és román derék reiki gyakorlókra, tanitókra. Külön kértem a tanitványaim, a közösség vezetői és támogatóink számára. Külön Iványi Gábor és közösségük számára, hiszen ők a fő célpontjai a Szervilis Birodalomnak.
Ahol 2008.-ban megérintett az energia, most is megteszi, nagy erővel - átadom magam, ezúttal egyedül vagyok, nem kell rohanni sehova. Több órát töltök az energiában. A szivcsakrám forró. Vajon megérzik most is tanitványaim, mint 2008.-ban történt?
Az áldás megérint, fülembe súgja kétségeim eloszlatását, és megmutatja a következő évek útját - megvalósitjuk.
Rengeteg reiki energia tölt el, minden lelki fáradtságom elmúlik, a testit is alig érzem. Annyi magas hegyet jártam be az eltelt napokban, gyakorlatilag pihenés nélkül - és birom, birja a testem.
Kuramán vacsorázom, az utolsó busszal térek vissza. A vacsora 7 fogásos, tradicionális japán étel a vendéglőben. Szóba leves, Tempura, Rizs, lágy tojás, takuan és kétféle desszert amit kapok a gabonatea tea, a mugicsa mellé.
Belül üvöltök a boldogságtól - IGEN!!!!!!!
A villág várja Usui módszerét.
Narába visszatérve, előbb egy japán férfinek segitek, mert rossz felé várja a buszt - hálás is érte, 10 percig elbeszélgetünk, mig megérkezik a buszunk. Itthon pedig, forró fürdő japán módra, és pihenés.
Holnap de. lazitok, du. Kyotoba utazok, a gyermekek ünnepe van,látni szeretném. Tudom, jön a tájfun, de lehet elmegy másfelé, vagy csak hétfőn jön meg - majd kiderül. Vészhelyzet esetén teszem, amit a japánok. Ha meg nem találkoznánk többé az életben, hát mindent köszönök és kérlek folytassátok. Ha 1-2 napg nem jelentkezem, még ne aggódjatok. Kyotóban tölteném az éjszaka felét eleve, mert a tradicionális szellemiség itt még él, és este előbújik.
Szeretettel ölellek mindnyájatokat!